Gyökércsakra szett turmalinnal, jáspissal, füstkvarccal és gránáttal
5 990 Ft
A gyökércsakra, vagy más néven alapcsakra, a test fő energiarendszerének első csakrája mely a gerinc alján található. A gyökércsakra a túlélést és az alapvető szükségleteinket irányítja, így mindent, ami a menedékkel, az élelemmel, az alvással, a pénzzel, a fizikai életerővel kapcsolatos, sőt még az olyan érzelmi szükségleteket is, mint a szeretet és a ragaszkodás. A stabilitásérzetünkhöz van köze, beleértve a történelmünk stabilitását és az őseinket is. Az előző életekből származó problémák generációkon keresztül öröklődnek, ami tudattalan generációs mintákat okoz. Optimális működése esetén céltudatos, kiegyensúlyozott élet jelenik meg jó fizikummal. Integritásunk, önbecsülésünk és élni akarásunk mind a gyökércsakrához kapcsolódik, így ha ez egyensúlyban van, izgatottnak, szenvedélyesnek és motiváltnak fogjuk érezni magunkat, és személyes fejlődésünk szárnyalni fog.
A szettben található négy ásvány segít a Gyökércsakra aktiválásában, ezek a Vörös jáspis, a Füstkvarc, a Fekete turmalin, s végül a Gránát. A szetthez adott kártyán leírjuk, mely ásvány hogyan támogatja a célzott csakra egészséges működését.
Szeretnél értesítést kapni, ha a termék újra kapható lesz?
A terméket biztonságosan, védelemmel ellátva szállítjuk ki!
Kérjük vedd figyelembe, hogy ásványaink természetes eredetűek, így néha lehetnek kisebb “tökéletlenségei”. Ebbe beletartozhatnak a megmunkálás nyomai, mivel ezeket a köveket egyenként vágják és formálják kézzel.
Rendszerint az ásványok árai egy darabra / egy szettre vonatkoznak, kivéve, ha külön fel nem tüntetjük a mennyiséget vagy a pontos tartalmat! A választott köveket véletlenszerűen választjuk ki. A méretek, színek, mintázatok és formák változhatnak.
Vásárlás előtt menj biztosra és nézd meg az összes fotónkat, illetve bizonyosodj meg a méretekről.
Csomagolásnál ügyelünk a lehető legkörnyezetbarátabb kiszállításra. A termékeket papírba vagy buborékfóliába tekerve küldjük ki, és a dobozt környezetbarát, lebomló térkitöltő habbal töltjük ki. Mérettől függően újrahasznosított papírdobozba, vagy felelősségteljes forrásból származó buborékfóliás tasakba csomagoljuk. Hasznosíts újra Te is! 🙂
































