Barion Pixel
Válassz ajándék ásványt 10.000 Ft feletti rendelésedhez! | Válogatott szépségek a világ minden tájáról, jó áron!
A vízöntő csillagjegyűek ásványai

Tartalom: 10 ásvány, mely kifejezetten a Vízöntők számára nyújthat olyan támogatást, mely segíthet nekik a nagyobb egyensúly elérésében és álmaik, céljaik könnyebb megvalósításában.

A szabadság és az egyediség megtestesítői.. Így is nevezhetnénk a Vízöntő jegy szülötteit, melyhez a január 20. és február 19. között születettek tartoznak. A Vízöntő év elején érkezik, és változást hoz magával – elmossa a múltat, energiái újrakezdésre ösztönöznek. A Vízöntő napjegyben születettek nemes lelkűek, őszintén szeretnék a világot a lehető legjobbá tenni – igazi forradalmárok, akik nem félnek az újítástól. Kiszámíthatatlanok, lázadók és eredetiek. Mindig a jövőről álmodoznak, terveket szőnek, és arra törekszenek, hogy megváltoztassák a világot. Az előremutató gondolkodásuk általában jóval mindenki más előtt jár, ami ahhoz vezethet, hogy kívülállónak érzik magukat, miközben arra várnak, hogy a többiek felzárkózzanak.

A jegy szülöttei őszinték és nagyon erkölcsösek, nehezen tudják elviselni az igazságtalanságot. A Vízöntők nehézségbe ütközhetnek akkor is, ha emberi butasággal találkoznak, hiszen ezt szinte képtelenek elviselni, bár ennél sokkal jobban bosszantja őket az emberi gonoszság és a rosszindulat.

A Vízöntők általában tipikusan azok az extravagáns emberek akikre felfigyelnek mások, sokszor ők a társaság “különcei”, ám a legjobb értelemben, nem lehet őket manipulálni vagy befolyásolni. Az érzelmeiknek sosem engedik, hogy felülkerekedjenek rajtuk, viszont ez sokszor azok elfojtásával is jár. Emellett könnyen sértődnek meg és bántóak is lehetnek, a megbocsátás pedig nem megy nekik könnyen.

A Vízöntő nagy erőssége, hogy szereti megőrizni azt, amit egyszer megszerzett, nagyon őszinte és lojális, szeretetbe borít mindent ami számára kedves. Sosem felületes, és amit elkezd azt mindig be is fejezi, ez összefüggésben van fejlesztő, előremutató gondolkodásával. A folyamatos újításban azonban kimerülhetnek, túl sokat adnak magukból, nehezen szánják rá magukat a pihenésre. Gyengeségeik kiegyensúlyozásában és az öngondoskodás elősegítésében kiváló társaik lehetnek a következőkben bemutatott ásványok.

Fontos megjegyezni, hogy amikor a Nap a Vízöntőben áll, születési hónapunktól függetlenül érezhetjük, hogy a Vízöntő energiái működnek életünkben. Ezért ezek a Vízöntő-kristályok mindannyiunk számára hasznosak lehetnek az évnek ebben az időszakában.

A Vízöntő ásványai:

Születési köve az Ametiszt, mely erős összeköttetésben áll a Vízöntő uralkodó bolygójával és a a korona csakrával, így képes előhozni a jegy szülötteinek érzelmesebb oldalát és a hangulatingadozásokat is stabilizálhatja. A gyógyító energiákkal teli ametiszt segíti a jobb alvásminőséget és enyhíti a migrén tüneteit. Segít továbbá csökkenteni a stresszt, amely a világ megváltoztatásának igényével jár együtt, és türelmet ad nekik, miközben arra várnak, hogy mások is felzárkózzanak nagy ötleteikhez.

Akvamarin:

Az egyik legjobb Vízöntő-kristály, amely segít a Vízöntő napjegyűeknek gondolataikat valósággá változtatni, megküzdeni a nyílt vízzel. Erősen kapcsolódik a torok csakrával, így segít megfogalmazni és kimondani valódi igazságokat, valamint elősegíti a hitelességet is. A Vízöntők sok esetben inkább introvertált beállítottságúak, ebben lehet segítségükre ez a csodaszép kék ásvány, mely oldja a szociális helyzetekben kialakuló stresszt. Segít, hogy jobban érezzék magukat önmagukkal, különösen akkor, ha kívülállónak érzik magukat, mivel a legtöbb embernél sokkal előrébb gondolkodnak.

Holdkő:

A Holdkő tökéletes társ lehet a Vízöntőnek az érzelmeihez való kapcsolódásban, segít elérni az érzelmi egyensúlyt. Erősen kapcsolódik a női energiákhoz, így segítségére lehet a Vízöntőknek az élet változásait befogadni, valamint feldolgozni az őt érő elvárásokat. Ez a kő kihozza a Vízöntők összes jó tulajdonságát, és segít megszelídíteni a nemkívánatos tulajdonságaikat. Serkenti az intuíciójukat, megnyugtatja elfoglalt elméjüket, és enyhíti a stresszt.

Borostyán:

Védelmező fosszilis (megkövesedett) gyanta, mely a Vízöntők számára igazán hasznos társ lehet. Az új kezdetekkor a borostyán segít, hogy a céljaival elfoglalt Vízöntőben felgyülemlett negatív energiákat átalakítsa és érzelmi stabilitást hozzon. Mivel az elköteleződés sokszor okozhat problémát a jegy szülötteinek, érdemes beszerezniük egy borostyánt, mely segítségükre lehet ebben.

Rózsakvarc:

A feltétlen szeretet és harmónia ásványa, mely segít egyensúlyba hozni a szív csakrát. A Vízöntő jegyűek természetüknél fogva kedvesek és segítőkészek, bármilyen szociális küzdelembe képesek belevetni magukat. Segít nekik ráhangolódni saját szükségleteikre is, amelyekről gyakran megfeledkeznek, amikor mások szolgálatával vannak elfoglalva. A rózsakvarc segít begyógyítani a sebeket, melyeket őszinte és tiszta szívük miatt el kell szenvedniük, és biztosítja őket arról, hogy mások védelmén kívül az önszeretet is elképesztően fontos.

Hematit:

Ez a fémes színű, vas tartalmú kristály erős, földelő energiát hordoz, segít visszahozni ezt a légelemet a földre, hogy a valóságban vihessék véghez céljaikat. Méregtelenítő tulajdonságokkal rendelkezik, erős öngyógyító energiája segít segít a Vízöntő napjegyűeknek túljutni a traumákon, a negatív érzelmeket erővel és vitalitással helyettesíti. Erősíti az önbizalmat, csökkenti a stresszt és az aggodalmat, és javítja a Vízöntő képességét arra, hogy nagy dolgokat manifesztáljon.

Labradorit:

A labradorit felébreszti Vízöntők spirituálisabb oldalát. A labradorit a víz és a tűz energiájának tökéletes kombinációját hordozza, ami a Vízöntők számára a türelem és a szenvedély egyensúlyát adja, ami jól szolgálja őket előrevivő céljaik elérésében. 

Lepidolit:

A Lepidolit egy tudatnyugtató kő, amely segít a Vízöntőnek kiszakadni a fejéből, és arra ösztönzi, hogy kivegye a pihenőidőt, amelyre szüksége van a boldoguláshoz. Oldja a stresszt és az energiablokkokat. Támogatja a változás iránti igényüket, és segít nekik gondolkodni, mielőtt cselekednének, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak.

Gránát:

A gránát az egyik legjobb Vízöntő-kristályként ismert. Az elkötelezettség kövének is tartják, és mint ilyen, segít a Vízöntő napjegyűeknek abban, hogy hűek maradjanak az álmaikhoz és a jövőre vonatkozó terveikhez. Szenvedélyt és tüzet hoz, valamint stabil földelő energiát. Igazságra ösztönöz, amire a Vízöntők vágynak, és még új barátságok kialakításában is segít nekik.

Fekete ónix:

A fekete ónix egy kiegyensúlyozó kő, amely segít a Vízöntőnek, hogy felhagyjon az érzelmei elfojtásával, csökkentse az önbizalomhiányt és szembenézzen a félelmeivel. Nagyon hasznos az átalakulás előidézésében is, így nagyszerű társa ezeknek a világmegváltóknak. Energiája a stressz csökkentését és a döntéshozatal javítását is szolgálja, ami tovább támogatja őket törekvéseikben. 

A Vízöntő kristályok használatával a Vízöntő napjegyűek nagyobb egyensúlyt érhetnek el, és könnyebben megvalósíthatják céljaikat és álmaikat. Ezenkívül mindannyian hasznát vehetjük, ha ezeket a Vízöntő csillagjegyű köveket használjuk az év azon időszakában, amikor a Nap a Vízöntőben áll (január 20. és február 19. között).

Bezár
Kosár (0)

Nincsenek termékek a kosárban. Nincsenek termékek a kosárban.




0