Barion Pixel
10% kedvezmény minden karkötőre a FEBRUAR kuponnal!
Az oroszlán csillagjegyűek ásványai

Nemes, büszke és céltudatos.. legtöbbször ilyen szavakkal illetik a július 23 és augusztus 22 között születetteket, vagyis az Oroszlánokat. Az Oroszlán öntudatos, szenvedélyes, lenyűgöző, pontosan tudja, hogy amit a fejébe vesz képes is elérni. Nagyon becsvágyó, és általában ki is vívja magának a tiszteletet, ám ő is csak a tudásával, bölcsességével azt kiérdemlőknek adja meg a tiszteletét.

Az Oroszlán vezetésre született, karakterében benne van a helyes döntésekre, jó koordinációra való hajlam, mindemellett pedig igazságos is. Nagyon bőkezű, általában akkor is adakozik amikor másnak meg sem fordulna a fejében, ő maga viszont nehezen fogadja el a támogatást. Optimista jellem, és mivel mindenkiről jót feltételez, gyakran csalódik.

Ha megsértik is, viszonylag hamar elássa a csatabárdot ha tesznek a megbocsátásáért. Az Oroszlán nem firtatja a múltat, egyenesen előre tekint és a jelenben él. Macska lévén nagyon szeret játszani még felnőtt korában is, emiatt nagyon jó kapcsolatot tud kialakítani a gyerekekkel. Negatív behatások esetén fölényeskedővé válhat, és sokszor pazarló életmódot is folytathat.

Az Oroszlán születésköve a peridot, mely játékosságáról ismert, illetve szívcsakra gyógyító képességéről. Tanulókőként is emlegetik, segíti megtartani a fókuszt, emiatt tökéletes választás lehet a célorientált Oroszlánnak. A tanuláson kívül kiválóan alkalmazható arra, hogy megnyissa a szívet és elengedhessük általa birtoklási vágyunkat, melyre nagy szüksége lehet a jegy szülötteinek. További Oroszlánhoz kapcsolódó ásványok:

Citrin:

A citrin egy gyönyörű és erőteljes Oroszlán kő, mert nagyon jól harmonizál a napfonattal. A bőség kristálya, hasonlóan a Tigrisszemhez, a citrin a bőség és az egyensúly vibrációját hívja be az Oroszlánok életébe.

A citrin nem szívja magába a negatív energiát, így nagyon hatékony védőkő lesz az Oroszlánok számára. Fokozza az Oroszlánok pozitív tulajdonságait, miközben segít nekik egyensúlyban tartani az esetleges negatív tulajdonságaikat.

Rubin:

Ez a csodálatos, vörös ásvány tökéletes szimbóluma a szerelemnek és a vágynak. A rubin oly sok lendületes energiát hordoz magában, nem csoda, hogy emiatt energiái remekül passzolnak az Oroszlánéhoz. Ez az ásvány képes egyensúlyt teremteni a gyökércsakrában, feltölteni önbizalommal, bátorságot adni és a szexuális energiákat is szinten tartani.

Tigrisszem:

A tigrisszemek a legjobb kövek közé tartoznak, ha a gazdagság és bőség vonzására törekvő Oroszlánokról van szó.

Mivel az Oroszlán ambiciózus és céltudatos csillagjegy, a Tigrisszem arra szolgál, hogy összpontosítsa ezt az elszántságot. Viselj Tigrisszem karkötőt obszidiánnal, és nézd, ahogy anyagi bőséged exponenciálisan növekszik a segítségével.

A tigrisszem energiát, erőt és önbizalmat ad az Oroszlánnak, és tökéletesen illeszkedik energiáihoz. Ez az ásvány képes megtisztítani az Oroszlánt mindenfajta negatív energiától és olyan berögzött mintáktól, melyek már rég nem szolgálják.

Karneol:

Vörös, meleg fényű, élénk és harsány, csak úgy mint az Oroszlán jegy szülöttei. Ez az ásvány képes felszínre hozni az Oroszlánok kreatív oldalát, bátorságot ad, és kiegészíti az amúgy is folyton tettre kész Oroszlán energiáit. Segíthet a jegy szülöttének abban is, hogy hű maradjon önmagához.

Fekete Ónix:

Erős és védelmező ásvány hírében áll, mely képes leföldelni a folyton mozgásban lévő Oroszlánt, és stabilitást nyújt. Távol tartja a negatív energiát, és már az ókor óta úgy tartják, hogy elűzi a gonosz szellemeket. A fekete ónix elvezeti az Oroszlánt legjobb elmeállapotába, mivel támogatja a cél – központú döntéseket. Ez az ásvány mindenképp jól jön egy vezető egyéniségnek a mindennapokban, ezért lehet jó társa az Oroszlánnak is.

Rózsakvarc:

A magabiztos tűzjegy, az Oroszlán tűnhet az utolsónak az állatövben, aki önszeretet-, önbizalom- vagy önértékelési problémáktól szenved. De az Oroszlánok gyakran éppen azért küzdenek önbizalomhiánnyal és negatív érzelmekkel, mert annyi ötletük van, és olyan szenvedélyesen próbálják azokat megvalósítani és működőképessé tenni, hogy akaratlanul is felmerülhet az önmagukban való kétkedés

A rózsakvarc segít nekik elérni az érzelmi egyensúlyt, erősíti az önkifejezést és az önkontrollt, miközben felerősíti az együttérzést és gyógyulást.

Aventurin:

Az Oroszlán szülöttei sokszor képesek minden típusú kritikát és tanácsot személyes sértésként felfogni, mely sokszor a kapcsolataik megromlásához vezet. Az aventurin képes a bennük rejlő belső erőt felerősíteni, így képesek lesznek megküzdeni negatív gondolataikkal, és az eddig erre fordított energiát valami igazán pozitívvá tudják alakítani.

Ametiszt:

Az ametisztek azért is jó kristályok az Oroszlán számára, mert ez a lila ásvány megnyugtatja az indulatokat, amelyek időnként túlságosan is forróak lehetnek a jegy esetében. Ez a gyönyörű kristály felerősíti a bölcsesség és a belső béke nyugodt és békés rezgéseit, segít az Oroszlánoknak lehűlni és enyhíteni forrófejűségükön.

Malachit:

A malachit, egy másik erőteljes Oroszlán-kristály, a szívcsakrával dolgozik.Nyugtató energiája pontosan az, amire ennek a csillagjegynek szüksége van, mivel az Oroszlánok tűzjegyként forrófejűek lehetnek.

Megtisztítja a szívcsakrát az energetikai blokkoktól. Az átalakulás köveként is ismert, a malachit nagyszerű támogatást nyújthat az Oroszlánoknak a stresszes változások és bizonytalanságok idején.

Bezár
Kosár (0)

Nincsenek termékek a kosárban. Nincsenek termékek a kosárban.




0